4.2
(10)

Pendulum Blog

Elmélkedések az „emberesség” eltűnéséről, az aborigen eredetű keleti kutyáknál

Miért nem emberesek az aborigen eredetű kutyák mára?

Valóban ez a normalitás, valóban ilyen gyökerekkel rendelkeztek anno?
Ilyenek voltak párszáz évvel ezelőtt is, vagy ez csak az elmúlt 50 év változása?

Először is szögezzük le az emberesség, civilesség mint olyan, nem egy konstans dolog. Ez egy tulajdonság, ami egy skála mentén mozog. Egyik vége a teljes területi agresszió hiánya, a semlegesség emberre. A másik vége akár semleges területen is emberre vadászó „pszichopata” kutya, aminek nem kell ok, arra, hogy megtámadjon. A kiváltó ok, maga az idegen ember. A skála két vége között találhatóak a fokozatok, a gyenge területőrzéstől, a megállító kutyákon át, a komolyan harapó kutyákig. Ez a poszt nem erről szól, nem akarok ennek a skálának a részletezésébe most belefogni, a tisztánlátás miatt írtam csak le. Ez nem egy on/off kapcsoló, több szintje van az agresszivitásnak emberre.

Végignézve, olvasva a keleti pásztorkutyák fejlődését, olvasva az úti beszámolókat, kalandokat, kutatásokat, az egyértelmű, hogy a kutyák között a nyáj mellett jócskán voltak emberre agresszív kutyák. Akár a Kazbek hegyi történeteket olvassuk, akár mást, akár az akkori Szovjetunióból „rekvirált” kutyák történeteit (amiből lett a Vörös csillag későbbi kezdő állománya) sok agresszív, harapós kutya volt. Egyébként erre alapozták az akkori tenyésztési célokat, amikor meg akarták alkotni a saját őrkutyájukat. Mehetünk Afganisztánba is. Ott is emberre agresszív kutyákat találunk, amellett, hogy pásztorkutyák is.

Nézzünk meg tehát néhány leírást, alátámasztandó az állításomat:
(fordítóval fordítva)

Kazbek Tugo szabvány (részlet):

A kutyák tele vannak méltósággal, erővel és magabiztossággal, bátrak, készek leverni minden ellenséget a területükön. Független döntenek (A pásztorok gyakran hagynak egy birkanyájat a kutyák védelme alatt). Nappal csendesebb, éjszaka aktívabbak. Védő és harci tulajdonságokkal rendelkeznek. Bátran harcba bocsátkoznak a kaukázusi medvével (a hegyvidéken a medve rendszeresen megtámadja a juhokat). A farkasnak is ellenáll (de a hegyekben rendkívül ritka a nyájak elleni farkastámadás). Háziállatokkal, különösen juhokkal és kecskékkel nagyszerűek. A kutya területi. Semleges területen meglehetősen lojálisan viselkedik az idegenekkel és a barátságos kutyákkal szemben. Nem tűri az agressziót önmagával szemben. Habozás nélkül taszítja a szemtelen embereket, és nem szereti az idegeneket.

Kazbek hegy:

A legtöbb vizsgált kutya mérsékelt agressziót mutatott idegenekkel szemben. Kétségtelen, hogy szabad körülmények között a kutyák nem haragszanak nagy mértékben idegenekre, hiszen a vándorlás során valaki más területén tartózkodnak, és ösztönösen nem figyelnek rájuk. De amint a nyáj megáll pihenni, a védelem ösztöne azonnal felébred a kutyákban. A szabadtartású kutyák állandó kapcsolatban állnak a külvilággal, és szociálisan kell alkalmazkodniuk. A túlságosan gonosz példányok általában nem élnek túl állományokban. A kutyák olyan emberektől halnak meg, akiket meggondolatlanul megtámadnak.

Három növendék, körülbelül hat hónapos kölyökkutya és egy felnőtt pásztorkutya szaladt ki hozzánk. A szuka külsejét tekintve nem volt érdekes, de gonosznak bizonyult. Nagy érdeklődést mutattunk a kölykök iránt. Azonnal világossá vált, hogy alomtársak. Mint egy felnőtt pásztorkutya, úgy ugattak az autónkra, mi pedig nem mertünk kiszállni belőle. Két fiatal pásztor jött oda, és elűzték a szukát.

A tulajdonos többször összecsapta a kezét és fütyült. Kere villámszerűen felszállt, többször ugrott a hegyek felé. Megállt, ismét ugyanazt az álláspontot képviselte, de mély morgással. Néhány másodpercnyi állás után farkcsóválva tért vissza gazdájához. Csodálatos állat! Csodálatos karakterrel. A házban őrzött minket, de az utcán teljesen nyugodt volt mellettünk. A lényeg, hogy ilyen pillanatokban ne ismerkedj meg a pásztorkutyával, és nem fog megérinteni. Kere nem nevezhető sportos kutyának, inkább az erő megtestesítője volt.

Miután megkérdeztük Loma-ról, megtudtuk, hogy ő a legerősebb kan, de már idős, és kértük, hogy lássuk. Az egyik pásztor vett egy botot a juhfogáshoz, és intett, hogy kövessük őt. Több ház mellett elhaladva a hegy északi lejtőjén felmásztunk egy nagy házhoz. A pásztor nevén szólította a pásztort. Hamarosan egy pásztor jelent meg az udvarról. 15-20 méter távolságban megállt és ugatni kezdett minket. Próbáltunk közelebb jönni, de a pásztor figyelmeztette, hogy veszélyes. Valóban, amint tettünk néhány lépést Lom felé, azonnal egy rövid dobást hajtott végre felénk.

Tadzsikisztánból:

Kezdjük talán a nyájjal, amit „Zogchi nyájának” neveztünk, így hívták a fekete hímet, aki meglepően nagyon agresszívnek bizonyult. Sokat hallani arról, hogy az ázsiaiak nagyon lojálisak az emberekhez, de ahogy azt már sokszor írtuk és mondtuk, valószínűleg Tádzsikisztánban vannak „rossz” ázsiaiak. Életünk során több mint ezer bennszülött SAO-val találkoztunk, számtalan nyájat meglátogattunk, de sem én, sem Alikhon soha nem kockáztattuk meg, hogy közeledjünk egy nyájhoz anélkül, hogy előzetesen értesítenénk a pásztorokat, mert a kutyák megsebesíthetik őket.

Tehát Zogcha, ami tádzsikul azt jelenti, hogy „bukó”, ahogy Alikhon helyesen javított ki, amikor látta, hogy kiszálltunk a kocsiból, és elkezdtük kipakolni a felszerelést, hogy elkezdhessük a forgatást, dühösen ránk rohant, és lecsapott ránk agressziójával. Állandó operatőrünknek, barátunknak és „testvérünknek”, Saifnek még arra sem volt ideje, hogy elkezdje a forgatást.

Nem sokkal később szemtanúi voltunk, hogyan haladt tovább Zogchi nyája. A kutyák kitartóan sétáltak a birkák és kecskék előtt és mögött, teljesen megfeledkezve az elhaladó autók hangos dudáiról és a szomszédos nyáj kutyák fenyegető ugatásáról. Szerencsére a legközelebbi nyáj a folyó túlsó partján volt, és ebből a nyájból a pásztor gondosan kivette a legbuzgóbb kutyát közönséges kötélből készült pórázon.

A kutyák közül kiemelkedett a tapasztalt és erős veterán Tyson. A tulajdonos elmondta, hogy Tyson 2009-ben született, és mivel ez 2016 tavaszán történt, ezért 7 éves volt. Tyson kora ellenére könnyen és természetesen mozog, és elég gyorsan fut is, erről akkor is meggyőződtünk, amikor öccsével nagyjából 1 kilométeren keresztül üldözték autónkat durva terepen.

Afganisztán (Kucsi kutyák):

A nomádok között élő, dolgozó Kucsi kutyák (Afghan Koochie) nagy territoriális ösztönnel rendelkeztek. Annyira, hogy nemcsak a tábort védték az emberektől (is), hanem az egyes sátrak lakóit is. Olyanképp, hogy a kiválasztott sátorlakókon kívül, a gazda beleegyezése nélkül, nem engedtek belépni senkit sem.
(Forrás: Jean és Danielle Bourgeois: Nomádok közt Afganisztánban)

Akkor miért hallunk olyan hangokat, hogy az őslakos vagy eredeti pásztorkutyák nem agresszívak? Sőt, már-már negatív hibaként emlegetik az emberes kutyát.
Nem arról van szó, amikor egy kutya ok nélkül agresszív és mint egy kennelszörny, mindenre megy, ami mozog, mert az tényleg nem kívánatos. Viszont ennek a másik oldala sem lehet kívánatos, amikor egy kutya annyira lagymatag, hogy a kaját ki lehet venni a szájából, nincs semmilyen területőrző tevékenysége, bizalmas az idegenekkel. Egy pásztorkutyánál ez ugyanúgy egy használati hiányosság.

Mi történhetett?

Azon túl, hogy nyilván, már nem minden esetben lehet kívánatos egy karakán kutya, hiszen beépülnek a területek, kevesebb a legelők száma, kisebbek a legeltethető részek, feltagozódtak. Városiasodás, modernizáció mind ellene van az emberes kutya tartásának.

Így dolgoztak/dolgoznak a kutyák:

A gyakorlat az, hogy a vonuló kutyák a birkákkal semlegesek az emberekre, állatokra. Tehát mikor egy falun mennek keresztül, nem bántanak senkit és semmit. Ám amikor letanyáznak, a pásztorok letáboroznak, akkor a kutyák beélesednek és idegen nem mehet a pásztor nélkül a nyájhoz. Persze ennek vannak fokozatai, mert ott is van nagyon „hamis” kutya, amit akkor le kell kötni.

Hogyan jutunk el onnan ide, hogy egy pásztorkutya az emberesség skáláján nem mozoghat a középső-felső tartományban?

Van erre egy elméletem:

Ennek az elmélkedésnek a középpontjában pedig a kutyaviadalok és a bajnokságok állnak. Illetve az aborigen eredetű kutyák és leszármazottaik. Hiszen ezen populációk egyedei, alapját képezték a viadorkutyáknak.

Nézzük csak, az elmúlt kb. 30-40 évben egyre jobban teret hódítanak a „hivatalos” kutyaviadalok, bajnokságok.

Ezek nem holmi utcasarki bunyók. Komoly kutyák, komoly szabályok, komoly nyeremények. Olyan legális, mint amikor mi kimegyünk a helyi kosármeccsre. Keleten nagyon sok helyen művelik legálisan. Nálunk ez illegális egész Európában. Ezek komoly események, kulturális háttérrel, szervezéssel, hagyománnyal.

A pásztorkutyák már a kezdetektől vettek részt különböző megmérettetéseken, a pásztorok között, mulatságként, ego-növelőként, az idő múlatásaként. Büszkeség volt, akinek jó kutyája volt és győzőtt a bunyóban.

A régi időkben elég volt az őslakos, aborigen kutyákkal bunyóztatni. Ezeket a kutyákat gyakran nyáj mellől vitték el. Később ez annyit változott, hogy amelyik jó volt, az vissza sem került. Bunyós kutya lett, adták-vették. (Ennek erkölcsi vonzataiba most ne menjünk bele, lásd: Polvon)

Telt múlt az idő, a bajnokságok kiteljesedtek illetve elterjedtek. Ugyanúgy egy fejlődésen mentek keresztül. Nyilván ezeket ki kellett szolgálni kutyával.

A bajnokságok természetesen országokon át íveltek-ívelnek. Egyre komolyabb tétek, komolyabb megmérettetés. Ahogy a viadalok fejlődtek, fejlődtek a kutyák is. Nőttek a tétek is.

Nem volt már elég az, hogy a pásztor leviszi a legkeményebb kutyát a kocsmához. Készülni kellett, tervezni kellett, tenyészteni kellett erre a célra a kutyákat. Keverni kellett őket, akár a típusok között, akár idegen fajta bevitelével. Elkezdődött egyfajta kennel tenyésztése a bunyós kutyáknak. Persze nem az almok minden egyede felelt meg erre a célra, lettek pásztorkutyák, lettek akár területőrző kutyák, és bunyós kutyák, stb..

Tehát elkezdődött a profi bunyós-kutyák tenyésztése. Ez persze azt eredményezte, hogy a kutyák egyre jobban eltávolodtak eredeti funkciójuktól. Ez egyedfüggő, de ez általános tapasztalat is, a populációra nézve. Hiába a pásztorkutya kinézet, ezen kutyák egyáltalán nem láttak már haszonállatot, de sok esetben még legelőt sem. Kennelben tartás, felkészítés, megmérettetés, ez az életük körülbelül. Aztán a „kiégett” kutya eladása, jó lesz még tenyészkannak.

Nyilvánvaló, hogy a szelekció középpontjában a dogagresszió és a kutyák vehemenciája állt más kutyákkal szemben. A lényeg, hogy „menjen”.

Nem szeretném a posztot a bunyós kutyák életére és a bajnokságok véleményezésére felhasználni, annyira érintettem csak amennyire szükséges. Itt csak ennek a jelenségnek az okait firtatom.

Most jöjjön az a fontos tulajdonság, ami véleményem szerint jelentős befolyással bírt az emberesség, illetve a területi agresszió visszaszorulásában.

A emberre semlegesség! Illetve a szelekció hatása

Egy ilyen bajnokságokon a ring körül, ahol a kutyák bunyóznak sokszor több száz, több ezer ember van, mint néző.

Emellett a ringben vannak bírók, segédek, orvos, gazdák, stb..
Kiabálás, zajok, tömeg…emberek közelsége, mint egy akármilyen más sporteseményen.

A kutyáknak közömbösnek kell lennie a zajokra, emberekre, hangosbemondóra. Érintésekre, feszítőfára, állatorvosra. Meg kell szokniuk, hogy idegen emberek fával turkálnak a szájukban miközben verekednek. Meg kell szokniuk, hogy a közvetlen közelükben nézik őket a bírók. Egyszóval ahhoz, hogy ott kimagasló teljesítményt nyújtsanak (ami brutális mentális-fizikai próbatétel), ezekkel a dolgokkal abszolút semlegesnek kell lenniük. Nem vonhatja el semmi a figyelmüket a bunyóról.

Akkor gombolyítsuk tovább ezt a fonalat. Az emberesség egy irreleváns tulajdonság lett a keleti pásztorkutyás országokban, amelyek a bunyózásban benne vannak. Nem érdekelte őket, nem volt szelekciós cél. Ezért ez a tulajdonság nyilván elkezd visszaszorulni, más tulajdonságok javára. Eltelt 50 év, sok generáción átívelt ez a szelekció, bőven volt ideje „megvetnie” a lábát.

Továbbá:

A nagy pénz miben van? A győztesekben! Azzal jár a pénz, a dicsőség.
Tehát a populációra nézve megállapíthatjuk, hogy ha van egy emberre agresszívabb kölyök és egy emberre érdeklődő, ha egyébként egyforma kvalitásúak, akkor biztos, hogy a semleges kutya felé billen a mérleg. Azzal kezdenek el foglalkozni, a másikat lehet eladják egy tanyára.

Aztán lesznek bajnokságban győztesek, bajnokok, összetett bajnokok, ilyen-olyan championok.

Ez az egész dolog megy a maga útján, míg eljutunk napjainkig, ahol elkezdenek beszállingózni az aborigen neves „pásztorkutyák” leszármazottai Magyarországra is, Európába is. Lesz egy kultusza, persze okkal, mert sok nagyon jó kutya jön be. Lesz egy aborigen fellángolás. Mint a pásztorkutya eredeti követei…Pedig a leggyakrabban bunyós kutyák leszármazottai.

Akkor most azt kérdezem tőletek:

Ti olvastatok már egy ünneplő leírást vagy alombejelentőt egy sima falkában dolgozó mondjuk tadzsik pásztorkutyáról?

Úgy értem, hogy a gazdája leírja, hogy 7 éves falkavezér, 3x harcolt farkassal, ilyen és ilyen sérülést szerzett, 7 tagú falkában vezér 4 éve..stb..stb..Kölykök eladók!

Ugye nem olvastál ilyet!!!

Ellenben ilyet:

Kölykök eladók!

Apa 3x Kazah bajnok, ilyen bajnok, olyan bajnok…
Anya 26x ilyen bajnok-olyan bajnok lánya..stb..stb..

A Tadzsik, Kirgiz, Kazah, Türkmén, Afgán kutyák nagy része bajnok kutya, kevés kivétel van a törzskönyveken. Kevés rajtuk az igazi aborigen pásztorkutya. Mind kennel tenyésztett bunyós kutya vagy annak leszármazottja. Nagy részük nem emberes!

A kutyákat így lehet eladni! Bajnoki címekkel! Akár a showkutyázásban a Cac, Cacib, stb.. Tehát pont azok a kutyák tudnak jobb eséllyel szaporodni, akikben már az emberre agresszió visszaszorult.

Kevés embert érdekelnek az egyszerű pásztorkutyák.

Az emberek híres kutyák kölykeit akarják venni…

Na most, ha ezt az egyenletet átnézzük, akkor egyértelmű, hogy sok esetben emberre semleges kutyák kerülnek pásztorkutyaként, őrkutyaként adott helyekre. Ezek a maradék kölykök az almokból, amelyek nem a „legjobbak” bunyóra. Mert a legjobbak maradnak körön belül, maradnak a bunyóban.

Így a többi kutya amelyik normális funkciót lát el és nem bunyózik, nagyrészt szintén nem lesz emberes. Mert már előtte olyan szülőktől és nagyszülőktől, ükszülőktől származik, akik nagy esetben nem emberesek, hiszen más a szelekciós cél.

Ez egy lefelé menő spirál az „emberesség” illetve más tulajdonságok tekintetében. Genetikai szükségszerűség.

Ezért jönnek az egyáltalán nem „emberes” aborigen eredetű pásztorkutyának mondott kutyák, amelyek inkább kennel-tenyésztett bunyós kutyák leszármazottai.

Ami nem jelenti azt, hogy nem szunnyad bennük az ösztön, de nem kell csőlátással, elvakultan félremagyarázni ezt a jelenséget. Mert nem ez volt régen a normális.

Összegzésül úgy gondolom, hogy a keleti híres „pásztorkutyák” esetében a híres bunyós ősök, felmenők, szelektálása vezetett nagyrészt az alapvető területi agresszió gyengüléséhez, az „emberesség” csökkenéséhez. Nem egy kulturális és szakmai kívánalom volt a pásztorok részéről, nem ez a normális. Az lenne a dolgunk, hogy ezen kutyák sok jó tulajdonsága mellett visszaállítsuk az eredeti tulajdonságok status quo-ját, és a területi agresszióra is figyelmet fordítsunk.

Tetszett ez az írás?

Klikkelj a csillagokra az értékeléshez!

Az oldal értékelése: 4.2 / 5. Szavazatok száma: 10

Egyenlőre nincs értékelés, légy Te az első!