4.7
(49)

Farkashajsza kennel

Hajnalodik, a ködös szürke bontogatja a fekete legsötétebb anyagát. Néhány kutya alakja vélhető fel a félhomályban, lassú, fáradt léptekkel közelednek, megvan mindenki, talán ez volt az utolsó roham mára, az elmúló éjszakába, aztán elnyúlnak lustán, várva a napnak meleg, energiát nyújtó és világosságot adó első sugarára.

Szikár, izmos testük mostmár lazán hever, mintha semmi sem történt volna, alszanak, vagyis csak úgy látszik vélni idegen szemeknek, mert közben ők figyelnek, nem mozdul a test csak néha a szemöldök ha hallik néha nesz, vagy a szellő ha éppen erre veszi útját és ő szagot érez.

dolgozó ázsiák

Van közöttük minden, rokon és idegen, vérvonalukat nézve amolyan, emilyen, más más régióból, innen is onnan is, bajnoktól a ringben ebből is abból is. Mintha gyűjtő volna gazdájuk egy kicsit, miből ha tetszett neki hát elvett egy csipetnyit.

Gyúrta, összerakta, ezt azzal aztán meg amazzal próbálta, kritériumokat követve, a javukat akarta, néha bizony a fejét vakarta.

Mi a koncepció ?
Mi jár a fejében ?

Mint a plikkes kávé három az egyben. Legyen egészséges fülétől farkáig, agya meg szíve legyen helyén mindig, a standardban leírtból ne lógjon ki lába, s használható legyen a neki szánt munkába.

közép-ázsiai juhász és gyerekek

De ahhoz, hogy mindezt megtehesse, szüksége van erre a sok egyedre, azok fiaira, sok jó helyre menve, hogy a visszajelzések hada ne maradhasson el, melyikből lett jó, mely nem éri bőrét, melyik egyed után jön valami betegség.

Mert a jövő fontos és azt tartsuk szemmel, alapból fontos, hogy a múltat ismerd, annak hibáiból tanulva tovább lépve, a jelen kutyáit jól kiismerve, tegyünk néhány lépést a jövőre nézve, odafigyelve jól az ösztönökre, tehát a Farkashajsza kennel nagyjából ez lenne.

Tisztelettel:

Leopold László

farkashajszakennel@gmail.com

 
 
 

Tetszett ez az írás?

Klikkelj a csillagokra az értékeléshez!

Az oldal értékelése: 4.7 / 5. Szavazatok száma: 49

Egyenlőre nincs értékelés, légy Te az első!