4.6
(27)

Zalarchan kennel

Sziasztok!

Körülbelül 15 éve, teljesen véletlenszerűen találkoztam e fajtával. Egy nemzetközi kutyakiállítás bejárata előtt, egy autó csomagtartójából gyönyörű világos színű kölyökkutyákat árultak és mivel telek őrzésére kerestem kutyát, egy pillanatig sem hezitáltam és megvásároltam a számomra legszebbet.

A Dzsingisz nevet adtam neki.Pedigréje nem volt, de annál több védelmi ösztön szorult belé és épp ezért szerettem bele az Ázsiába.

Később megvásároltam Dzsanymot, Okshan iz Klovi orosz champion lányát, majd Birmát a világgyőztes, Larhan iz Klovi unokáját. Később Hannibál személyében erôsítettem a kanok állományát.

Ők mindhárman már jó vérvonalú pedigrével rendelkező egyedek voltak. Imádtam őket, Birmával elnyertük a championok championja címet. Magyarországon, a Karakán klubkiállítás osztályának gyôztese lett. Mégis úgy éreztem, nem ez az „igazi“ Fokozatosan jöttek elő a mozgásszervi hibáik, foghiány, epilepszia, stb.. Mivel pár évig én voltam a szlovák birkózó válogatott orvosa, így a 2014-ben Taskentben rendezett VB-re már bizonyos hátsó szándékkal is utaztam ki. Előtte sikerült egy üzbég fiatalemberrel kapcsolatot kialakítanom, aki elvitt engem Üzbegisztán egyik legismertebb kenneljébe (Vafo Dor), Alfyja Shagievához.

Formás kutyái kennelekben sorakoztak, de amint megláttam Andort, a Kirgiz junior championt és mellette egy vemhes türkmén aborigén szukát, elhatároztam veszek egy „igazi Ázsiai” ázsiát.

Rettentően büszke voltam rá, miután megérkezett hozzánk…de sajnos nem sokáig tartott örömöm, másfél éves korában már nem tudott lábra állni a súlyos diszpláziája miatt!

Ekkortájt pillantottam meg Dušan Markovič oldalán egy gyönyörú szuka kölyköt, első pillantásra szerelembe estem. Ő egy aborigen
kirgiz pásztorkutya, Koktay lánya volt, anyai oldalon a kazakh champion, Old Bai unokája.

Arikán

Autóba ültem Goda Gyuri és Serafin Vlado állatorvos barátommal és már mentünk is Szerbiába, bevallom ott elámultunk. Dušannál egy kis Ázsiát fedeztünk fel, ott volt többek közt az afgán Devon, Polvon, a kirgiz Koktay, Bagira a tadzsik champion,Tarzan lánya, Bayka öreg bai lánya.

Koktay

Itt jöttem rá, mit is kerestem e fajtán belül 10 évig. Bónuszként elhozhattuk Polvont is, az öreg afgán aborigent, akit szinte minden Ázsiás ismer.

Arikán az első pillanattól kezdve „más“ volt, rögtön belakta az udvart 5 felnôtt ázsia mellett. Mozgása és mentalitása lenyügöző a mai napig.

tadzsik

Állatorvoshoz csak diszplázia szűrés miatt kellett eddig vinnem. 15 hónapos korában(!!!) magabiztos módon átvette az alfa szerepét a hierarchiában nálunk.

Mivel az úgynevezett “modern“ ázsiáim fokozatosan a begtegségeikből kifolyólag eltávoztak, megérkezett hozzám Kashi, a kirgiz aborigen Uyalash lánya és anyai ágon a tadzsik champion Tarzan unokája.

2019 egy újabb mérföldkő volt számomra, Boris Kopielovičtól sikerült elhoznom,
Az aborigen Kashkát, Észak-Tadzsikisztán kétszeres bajnokát. Természetesen az alfa szerepkört ő vette át Arikántól.

2020 tavaszán Olaszországból elhoztam Garadest kinek nevét maga Farida Bolkunova választotta. Ő a veretlen kazakh champion Hattab unokája, aki Bai fia volt, anyai ágon a kazakh champion, Alabai unokája. Garades ősei között a leghíresebb bajnokait találhatjuk (Kokki,Moynak,Bassar Motor,Tarzan).

2020 őszén Kashka sikeresen befedezte Arikánt és megszülettek nálunk az első (75%ban aborigénnek nevezhető) „igazi“ Ázsiák.

Igyekszem a jövőben is szem előtt tartani az ősi pásztor vonalak és a több évtizede a közép-ázsiai ringekben bizonyított legendák vérvonalát ötvözni illetve megőrizni, mert hiszem, hogy ez a helyes út és remélem, nemcsak számomra.

Dr. Horváth Attila

Polvon

polvon

Tetszett ez az írás?

Klikkelj a csillagokra az értékeléshez!

Az oldal értékelése: 4.6 / 5. Szavazatok száma: 27

Egyenlőre nincs értékelés, légy Te az első!