A kölykök lassan 9 hetesek. Egyre nagyobbak, egyre erősebbek, egyre nagyobb teret akarnak maguknak és ez így van rendjén. Mindegyiknek sikerült úgy érzem jó gazdit találni, akik már várják a piciket.

Ezek mentén egyre közelebb kerül az az időpont, amikor gazdihoz kerülnek és el kell engedni a tappancsukat. Mivel majd 3 hónapig voltak a családban, erős kötődés kezd kialakulni velük kapcsolatban. Kezdve az elléstől, nagyon sok időt töltöttünk velük, nem csak az élelmezésre korlátozódott az energia. Figyeltük, tesztelgettük, őket, óhatatlan, hogy az ember megszeresse őket. Több órát töltöttünk velük naponta, valaki a feleségét nem látja ennyit..:)

Van valami különbség a hozott és az itt született kiskutyák megítélésében, szeretetében. Olyan valami, amit nem tudok megfogalmazni. Félre ne értsetek, ez nem azt jelenti, hogy a másik kutyáinkat nem szeretjük, de itt olyan felelősséget érzek a picikkel kapcsolatban, ami más. Ez ugyanúgy igaz a feleségemre, lányomra, megszerették őket, felelősséget éreznek értük, pedig tudják, hogy nem maradnak itt. Az itt születés, a kiszolgáltatottság megindít valamit az emberben. Amikor hozol egy kölyköt, akkor Te a 0-10 hetes korát nem látod. Számodra onnan indul a közös élet, amikor elhoztad. Készen áll az életre.





Itt pedig a 10. hétnél szűnik meg a közös élet és „kirepülnek”. Nagyon más a felállás, nehéz őket elengedni. Számomra ez egy olyan dolog a tenyésztésben, ami nem is látszik első pillantásra. Persze sokan erre csak legyintenek, ez az élet rendje, így jó, stb.. Ez igaz is, de akkor is végiggondolva, van egy furcsa érzés az emberben. Reméli, hogy jó helyre kerülnek, nem a menhelyen kötnek ki, jó gazdái lesznek.

Tehát vészesen közeledik az időpont, amikor elviszik őket. Csak reménykedni tudok, hogy jó gazdákat sikerült találni és remek, hasznos életük lesz. Az életüket a természetük szerint tudják élni, amire születtek.