Oly sokat halljuk ezt a szót, szinte már nem is tudjuk a mai világunkban mit jelent a kölyökkutyák szelekciója. Arra próbálunk támaszkodni, amit a régi időkből tudunk, hallunk vagy gondolunk. Leírásokból, pásztorok elbeszéléseiből próbáljuk megérteni olykor igazolni a szelekció tényét, szükségességét. Próbáljuk a mai életünkbe beilleszteni sokszor sikertelenül, morális vagy anyagi érdekekre hivatkozva.

Persze vitán felül áll, szükség van a jók kiválasztására illetve még nagyobb szükség volt párszáz évvel ezelőtt, ahol a túlélés volt a tét, nem holmi divattenyésztés, vagy egy Ch cím megszerzése.

Mi is az a szelekció?

Én két részre bontanám, ezt a dolgot:

Van amikor maga a természet, az élet és az életkörülmények szelektálják az állományt. Illetve az ember mint szelektáló-kiválasztó tényező. Persze tovább lehetne ezt bontogatni, de ebben az esetben erre nincs szükség.

Az előttünk lévő hatékony példa az első, a természetes kiválasztódás lehet. Ott mindig az erősek, hatékonyak, intelligensek maradnak életben. A gyengék, betegek könyörtelenül előbb-utóbb, de inkább előbb kiszelektálódnak. Egy biztos, hogy nagyon kevés matematikai esélye volt egy minőségi szint alatti egyednek a szaporodásra.

A kettő természetesen nagyon nem ugyanabból a nézőpontból és hatékonysággal dolgozik. Talán ha filozofálgatnék azt mondanám az természetes szelekcióból hiányzik az önös érdek, a mesterséges elferdítés képessége. Ami ott megjelenik az akkor és ott úgy van jól ahogy van. (Most a fatális véletlenekbe ne menjünk bele). Míg az emberi kiválasztás mindig egy elképzelt cél érdekében sokszor szubjektív, érzelmi alapokon történik.

Természetes szelekció és morális vonatkozásai

Kint a természetes élőhelyeken, vadonban, dzsungelben, szavannákon, az élet és a természetes szelekció nem tiszteli az egyedek életét, nincsenek morális problémái. Úgy van összerakva a rendszer, hogy hibátlanul de emberi szempontokból könyörtelenül a minőségnek és az erőseknek és a vér fenntartásának kedvez. Nem lesz boldog happy-end, ha a hím oroszlán megtalálja más kölykeit és még sorolhatnám a végtelenségig az ember számára megrázó eseteket, ahol ártatlan, törékeny kölykök vagy idős harcosok esnek áldozatul a szelekciónak.

A pásztorkutyák esetében persze mindkét szelekció nyereségét és veszteségét az ember élvezi, szenvedi el, hiszen neki van szüksége a jól dolgozó kutyákra. Ő akar nyereséget szerezni a természet bevonásával úgy, hogy belehelyezkedik ebbe a körforgásba mégha csak a vadon és a modern élet határmezsgyéjén is.

A pásztorkutya a közös nevező, amelyik bejáratos a vadak világába is egy kicsit valamint az ember mellett is helye van. Falkában van, de olyan falkában amelyik a pásztor szempontjai szerint él és válik hasznossá. Ezért a szelekciós tényezők is így jelennek meg. Ott van a kíméletlen természetes szelekció, mint a vadállatoknál, de ott van a pásztor beleszólása is, akár rossz, akár jó is az.

Nézzük meg hogyan történt régen, nézzünk meg pár szelekciós elemet és azok hatásait.

Három példán keresztül szeretném bemutatni, szemléltetni pár szelekciós tényező fontosságát:

1. Tápanyaghasznosítás

A pásztor mellett a falkaélet nem volt egy leányálom. A javakban nem dúskáltak az emberek, ezért a kutyák is csak a minimumot kapták meg ami az életben maradáshoz kell és ahhoz, hogy dolgozhassanak. A kutyák ritkán ettek húst, ha egy bárány megsérült, elhullott. Alapban gabonadarákból, gabonalisztekből főzött ételt kaptak, savóval leöntve. Kaptak vízből, lisztből sütött lepényt. Emellé kellett vadászniuk, hogy bírják energiával a sok gyaloglást és a munkát.

Amelyik kutya nem hasznosította jól a tápanyagot, az előbb-utóbb hátrányba került, mert nem bírta energiával ezt a létet. Innen leledzik a pásztorkutyák jó tápanyaghasznosítása, amelyet a mai modern szempontok, modern tenyésztés mára már sikeresen tönkretett. Ami ott egy természetes folyamat volt mára már nem szelekciós tényező, hiszen nem a tápanyaghasznosítás a fő szempont, hanem más dolgok. Azért még akad sok egyed, amelyek legendásan keveset esznek a méreteikhez képest.

Olyan kevés étel volt, hogy a szukák a „bárányozás” idején ellettek, mert ott volt annyi tápanyag (placenta) amivel a szoptatáshoz szükséges mennyiséghez hozzá tudtak jutni. Ez is egy szelekció eredménye, különben nem maradtak életben a kölykök. Ennek ellenére is kevesen maradtak életben 8-10 hetes korukra. Ez hozott egyfajta vitalitást már ebben a korai szakaszban is.

Ebből is látszik, hogy modern világunk szempontja és berendezkedése milyen negatív behatással van az életképességre és ez csak egy tényező volt, a tápanyaghasznosítás.

2. Pásztorkutyás óvatosság

Ott van a kölyök falkában történő viselkedése, falkában léte. Olyan intelligenciának, óvatosságnak kell lennie, amely megvédi a veszélyektől. Nem futhat neki mindennek amit meglát, mert könnyen rajtaveszthet. A mai világunkban ezt sokszor betudják „gyávaságnak” és leírják a kölyköt, pedig lehet pont egy intelligens egyeddel állnak szemben, aki pásztorkutyásan óvatos. Persze lehet, vékony a vonal. Nem könnyű megállapítani egy mozzanatból, melyik kutya gyáva, s melyik óvatos.

Egy jó pásztorkutya nem ront neki ismeretlen dolgoknak, nem ugrik le azonnal egy szikláról, úgy, hogy először van ott és még sorolhatnám. Modern kutyás világunk, újkori kutyás beidegződéseink, őrző-védő kutyák kritériumai viszont pont az ellenkezőjét sugallják az embereknek. Az a jó kutya amelyik megy mindenre, ha kell, ha nem. Ezt azonosítják a bátorsággal. Természetesen, hogy visszatérjek az emberi szelekcióra az óvatosabb kutyák sok embernek nem tetszenek, gyávának titulálják őket, így biztos, hogy ritkábban vesznek részt a tenyésztésben, mint agresszívebb társaik. Így már el is lett nyomva egy értékes pásztorkutyás tulajdonság, amely a túlélést szolgálja. Persze tudom, rögtön megkapom, hogy erre már nincs is szükség..

3. Területi agresszió

Alapban a kívánatos egy pásztorkutyánál, hogy a saját területén legyen aktívan őrző, ez úgy erősödjön, ahogy a terület közepe felé megyünk. Viszont a saját területén kívül, semlegesen kell viselkednie. Illetve az agresszió sem olyan, hogy nulla és száz százalék. Vannak fokozatok, figyelmeztetés, erősebb ugatás, megállítás, stb..ahhoz tényleg elég tudatlannak kell lenni, hogy valaki ezen figyelmeztetések ellenére tovább megy a jószágok felé. Az ázsiai országokban sem szeretik már rég a feleslegesen emberre agresszív kutyákat, mert csak problémát jelentenek. Abban a formában, ahogy a középkorban volt a rablók, útonállók nincsenek jelen. Amikor a gazda ott van és beenged a területre a kutya nem támadhat. Egy olyan kutyát amelyik egy vendégre fordult vagy „neadjisten” a gazdára, családra, azonnal kiszelektálták. Mivel nem erősítették a területen kívüli agressziót, nem voltak feleslegesen emberre agresszív kutyák.

Mára gyakorlatilag a tudomány, állatgyógyászat segítségével az ember átvette a fő szelekciós tényező szerepét a természettől. Persze mondhatnánk ez természetes, viszont az ember önkényes céljai alapján szelektál, ami sokszor életellenes. Céljai sokszor nem fedik a természetes szelekciót, ami egy adott élőhelyen az életképeseket hagyja életben. Gyakorlatilag kontraszelekciót követünk el, sok esetben, tehát a kívánatos pásztorkutyás tulajdonságokkal szemben szelektálunk. Úgy, mint a minél nagyobb méret, nagy fej, nagyobb tömeg, agresszió, viador tulajdonságok, fehér szín, stb..

Mit okozunk ezzel a fajtában? Nézzünk körül és látni fogjuk.

Ennek a cikknek nem az a célja, hogy bűnbakokat keressen, egyszerűen csak más nézőpontból szeretném megmutatni a természetes szelekció fontosságát illetve az antagonizmusát a kívánatossal szemben. Ha már pár ember elgondolkodik ezen, én elértem a célom.

Az azért látható, hogy az modern emberi-tenyésztői szelekció teljesen más célokra válogat, helyezi a hangsúlyt mint régen a pásztorok vagy a természetes szelekció. Egyrészről érthető, mert más céljaik vannak a tenyésztőknek és a vevőknek. Másrészről ezek után kapunk egy pásztorkutya fajtát, amely már csak nyomokban az.

Mi a gond ebben a folyamatban igazán? Az idő megy, a régmúlt ködbe veszik, szántani sem lóval szántunk már. Más tenyésztési, felhasználási célok lettek, mi hát a probléma?

A következő dologgal kell szembenéznünk:

Amíg a tájfajtáknál, tehát Ázsia különböző területein kialakuló pásztorkutyáinál (Amik gyakorlatilag a mai közép-ázsiai juhászok alapját adták) az évszázados, sőt évezredes természetes szelekció alkotta meg azokat az egyedeket, amik „sikeressé” válhattak a pásztor mellett. Ugyanez a szelekciós folyamat iktatta ki a gyenge, betegségre hajlamos egyedeket. mert azzal tisztában kell lennünk, hogy ott sincs „kolbászból a kerítés” rossz, gyenge egyedek ott is születhetnek, de nem élnek túl és nem tudnak szaporodni. Azok az egyedek szaporodnak amelyek átmennek ezen a brutális „rostán”. Ez automatikusan fenntart egyfajta minőséget önmagában.

Nézzük meg ezt a mai modern körülményeink között:

Természetes szelekció már szinte nincs is. A születés utáni közvetlen elhulláson kívül, a tenyésztő szelektál. Ám a céljai mások. Kevés munkakutya kell már az állatok mellé, inkább őrzésre, kiállításra és továbbtenyésztésre, küllemre szelektálnak, ki-ki igényei szerint.

Ami hiányzik a rendszerből a gyengék, betegek, hibás egyedek kiiktatása. Most nem elsősorban a pásztorkutyás szempontokra gondolok, bár ezek is összefüggnek, hanem szimplán betegségeket, degenerációt hordozó egyedekre. Egyszerűen nem lehet a modern körülmények között szimulálni azt a természetes szelekciót, ami a régi élőhelyen végbement, Ennek nyilván ma már még morális okai is vannak. Mentsük meg a gyenge egyedek is. Ami az egyed szintjén érthető is, de a fajta szempontjából kontraszelektív lehet, ha szaporodik. Márpedig sok olyan egyed szaporodott az elmúlt 20 évben, amelyik betegségeket hordozott, ezért indult el a fajta degenerációja, ami most is tart. Egészségügyi problémák, ízületi gondok, Dp, idegrendszeri problémák, indokolatlan agresszió, most nem sorolom fel az összeset, úgyis mindenki láthatja, ha nyitott szemmel jár. Az ember szelekciója csak és kizárólag a piac diktálta követelmények felé vette az irányt. (Tisztelet a kivételnek) ki kellett elégíteni az igényeket: Fehér kutya, nagy méret, nagy súly, kivételes agresszió, vakmerőség, stb..

A tenyésztői szelekció kimerült sokszor abban, hogy olcsóbban eladják a hibás egyedet, mert megígérték, hogy nem tenyésztenek vele, csak házi kedvenc lesz. Sokszor mégsem úgy lett…

Tehát a legnagyobb gond a betegségek és idegrendszer degenerációja, mert ez megássa egy fajta sírját. Ezeket kell orvosolni vagy lassan nem lesz merre továbbmenni, irányt választani.

A fajta más célú felhasználása talán az élet velejárója, változása, de nem rejthetjük véka alá, hogy ennek komoly szelekciós ereje van.

Azért emellett csak arra kellene törekedni, hogy a pásztorkutyát próbáljuk arra használni amire való, mert ez is egy szelekciós tényező, bár tudom, hogy ez egyre nehezebb.

Ellenkező esetben olyan, mintha egy csavarhúzóval szeretnénk kalapálni, lehet vele, de kalapáccsal azért hatékonyabb.

Végezetül, nem volt célom senkit bántani, degradálni. Ez az én véleményem nem kinyilatkoztatás, ne higgyetek nekem, nézzetek utána, ne csukjátok be a szemeteket. Rengeteg kérdés marad nyitva ebben a kérdésben, akár morális, akár szakmai vagy érzelmi alapokon.
Jogunk van-e beavatkozni, mennyire, kinek a hasznára, mi a jó az egyednek és mi a jó a fajtának?

Ezeket a kérdéseket a következő blogbejegyzésben próbálom boncolgatni.

Megkérlek, hogy értékeld az írásom, az alul lévő csillagok segítségével! Köszönöm!