Tádzsikisztán pásztorkutyái (forrás: Latif La)
Közép-Ázsia elképesztően nagy, innen Magyarországról nézve bejárhatatlan távolságok vannak. Óvatos becslés szerint is 2500-3000 km sugarú körbe fér bele. Ráadásul igen változatos, színes földrajzzal rendelkezik. Fennsíkok, hegyek, sivatagok, folyók váltják egymást.
Elhelyezkedése, földrajza, időjárása miatt, a növénytermesztés és mezőgazdasági tevékenység nem igazán volt lehetséges, ezért az itt élő népek általában állattenyésztéssel foglalkoztak, foglalkoznak. Lovas népek, nomád állattartás jellemzi ezt a gyönyörű világot. Természetesen a városokban már van ipari tevékenység, de a széttagoltság a nagy távolságok és az ősi múlt miatt a mai napig nomád formában végeznek állattartást a városokon kívül.
Tadzsikisztán kutyáinak egy része, a pásztorkutyák, különálló de nem teljesen zárt populációt alkot a vidéken.
Ezeket a kutyákat a többitől, nagy méretük, agresszív karakterük, kiváló őrző tulajdonságaik, a vagyon és a haszonállatok kompromisszum nélküli védelme különbözteti meg. A kutyák ellenfelei a tolvajok és a nagyragadozók. Farkasok, medvék, pumák, hiénák. Nagyon fontos tényező a szélsőséges időjárás és környezeti feltételekhez való alkalmazkodásuk képessége.
Ugyanúgy megtalálhatóak magasan fent a hegyekben, ahol sarkvidéki hideg van és a napsütötte, meleg sivatagokban is. Továbbá életük része a tartós nélkülözés és éhezés. Ezt is el kell viselniük, de a hatékonyság megtartása mellett. Ezeknek a kutyáknak a túléléshez vadászniuk kell.
Az irodalom szerint a juhok háziasítása három fő területen: europa, közel-kelet, közép-ázsia. Nyilvánvalóan, a legkorábbi háziasítás nyugat-ázsiában történt, körülbelül Kr.9000-ben. A háziasított egyed a helyi vad kos volt (Ovis ammon orientalis) (Forrás: zoofirma.ru)
A kutyát nyilván már előbb háziasították, akko a feladataik közé tartozott, a vadászat segítése, őrzés, otthon védelme, illetve elkezdődött a háziállatok védelem. Egy idő után, megjelentek azok a különleges kutyák, amelyek még jobban alkalmazkodtak a háziállatok őrzéséhez.
A juhtenyésztés terjedésével az állományt védő kutyák is elterjedtek. Ezért hasonlóak az ilyen típusú kutyák, Európában, Mongoliában és Tibetben.
Az iráni népek szent könyvében az Avestában a kutyát már a ház és a szarvasmarha őrzőjeként említik.
De ne menjünk el a távoli történelembe, mert érdeklődésünk most Tadzsikisztán őslakos juhászkutyájára összpontosul. ez a kutya letelepedett lenne a közép-ázsiai nagyra becsült kutyák anyagainak teljessége és minősége szempontjából.
Köszönetet kell mondanunk más országok kollégáinak, akik hasonló munkát végeznek, ami lehetővé teszi a jövőben, hogy Szeretnék kitérni a masztiff kutyák eredetének elméletére, beleértve a tibeti masztiffot is.
Ha ezt az elméletet vesszük alapul, akkor kiderül, hogy a juhot nyugaton háziasították, a kutyákat pedig az állományok őrzésére keleten, és egymás felé haladtak, mondhatnánk, nyilván maga a Gondviselés irányította….. Szerintünk nem ez történt! Úgy gondoljuk, hogy ennek ellenére minden sokkal egyszerűbb, és a tibeti masztiff nem őse, hanem a legtávolabbi leszármazottja az ázsiai kutyáknak. Természetesen ez a kérdés is még magyarázatra vár, de legalább ebben sokkal több a logika.
Körülbelül 4000 évvel ezelőtt a kutyák közül az egyes területekhez tartozó csoportok kezdenek kiemelkedni. Erre bizonyíték található az Oltynthepe-t tartalmazó kutyák képein, amelyek gyakorlatilag nem különböztethetők meg a mai közép-ázsiai juhászkutya néven ismert kutyáktól.
Rögtön meg kell jegyezni, hogy a közép-ázsiai régióban csak két kutyafajta volt ismert – pásztorkutya és az agár (többféle formában). A tadzsikok és más perzsa nyelvű népek közül az elsőt „sagi chuponi” vagy „sagi dahmarda”, a másodikat „sagi tozi”, vagyis „arab” néven ismerik, ami az arabokkal együtt Közép-Ázsiába való behatolását jelzi.
Miután Közép-Ázsia számos régióját csatolták az Orosz Birodalomhoz, és más (európai) fajtájú kutyák behatoltak a régióba, ez utóbbit „sagi urusi” -nak (orosz kutyának, fajtától függetlenül, sőt korcsnak) kezdték nevezni. A „sagi chuponi” -kat gyakran „sagi tojiki” -nek (tadzsik kutya) kezdték nevezni azokon a területeken, ahol a tadzsik lakosok élnek, függetlenül maguktól a pásztorok nemzetiségétől.
A Sagi Chuponit természetesen nemcsak a nyájak őrzésére használták. Az udvarokat és kerteket is őrizte, lovaskocsikat kísért és egyéb munkákat végzett, ahol szükség volt egy nagy és agresszív kutyára.
Egy érdekesség:
Nagyon figyelemre méltó, hogy a hajtás során a kutyák békésen járnak, kísérik a nyájat a sűrűn lakott területeken, szinte anélkül, hogy verekedésekbe és harcokba keverednének a falvak és a városok kutyáival, illetve anélkül, hogy agressziót mutatnának az emberek iránt.
Nyugodtan megközelítheti őket, de a kutyák csak egyértelmű agresszivitás esetén fognak támadni. A legtöbb esetben nem csak odamentünk hozzájuk, de még meg is etettük őket, megsimogattuk és a pásztorok engedélyével lemértük őket.
Viszont amint a nyáj megáll megpihenni és behajt az első sátorfedélzetbe, a kutyák védelem alá veszik „területüket”, és itt, ha meg akarja közelíteni a juhokat, akkor szólnia kell a pásztoroknak, különben harapásokkal lesz tele.
Tádzsik pásztorkutyák, ahogyan én látom Dr.Horváth Attila tollából:
(Boris Kopeliović anyaga nyomán)
Földrajzi körülmények:
A legkisebb közép-ázsiai ország, területének 90%-át hegyek, hegységek, magaslatok alkotják, amelyek a Tien-San, Altáj és Pamír hegyvonulatai. A tadzsik nép a világtörténelem egyik legősibb nemzetisége az iráni nyelvcsoporthoz tartozik,
az ókori Baktria és Szogdia lakosságának leszármazottai. Tadzsikisztán területén
keresztül vezetett a méltán híres selyemút is. Az őslakosság mezőgazdasággal és főleg állattenyésztéssel foglalkozott.
A kutyákról:
Földrajzilag Türkmenisztánhoz viszonyítva Tadzsikisztán hegyvidékes ország, a pásztorok egész más körülmények között dolgoznak, ezért kutyáik testfelépítése is egészen más. Vándorlásaik során nagy távolságokat kell megtenniük, nap, nap után. A hegyekben, így teljesen logikus, hogy sokkal mozgékonyabbaknak kell lenniük, mint a pusztaságokon élő közép ázsiai kutyáknak. Ezért anatómiailag valamivel kisebbek hozzájuk viszonyítva. A tadzsik pásztorkutyák a nyájak több hónapon át tartó kísérésénél kemény teszteken esnek át, kimerülnek, le vannak soványodva a puritán életkörülményektől. A szerzett sebeiket a pásztorok hamuval és agyaggal kezelik. A tadzsikok kitűnő birkatenyésztők, számukra a haszonállatok nagy értéket képviselnek. Ezért a kutyáikat is nagyon megbecsülik, hiszen nélkülük a nagyragadozók megtizedelnék a nyájat.
Napjainkban:
Pár évtizeddel ezelőtt nem tudtunk sokat az ott élő pásztorkutyákról, de szerencsére a későbbiekben pár kinológus eljutott a magasabb tengerszint felett található legelőkre, ahol megfigyelhették az ott dolgozó kutyákat. Ebből a szempontból nagyon sokat köszönhetünk a Latifi testvéreknek, akik autentikus videóikkal bemutatják nekünk az ott élő pásztorkutyák mindennapjait, jellemüket a falka életét.
S. Chamidov és A. Labunskij szerint a Tadzsikisztánban dolgozó kutyák marmagassága 63-73cm, a szukáké 60-68 cm, szőrzetük hossza mára már különböző. A hosszabb szőrzet főleg a türkmén importnak köszönhető, mert az eredeti tadzsik kutyák szőrzete rövid volt. A testsúlyuk 45-62 kg között mozog. Hatalmas fogakkal rendelkeznek, harapásuk ollós.A domináló színük a fekete, de a barna, vörös, szürke szín is gyakori.
A foltos kutyákat a türkménekhez hasonlóan ala névvel jelölik. Chorchasma (csorcsasma), djort gjoz, tortkoz a négyszemű közép-ázsiai pásztorkutya. Ezeknek a szemeik fölött foltok találhatók, melyek az alvó kutyánál azt a benyomást kelthetik, mintha a kutyának nyitva lenne a szeme.
Sagi dachmarda (sagi-kutya, dachmarda 10 ember helyett teljesítő) a legismertebb megnevezésük a tadzsik pásztorkutyáknak, de nevezik őket sagi chuponinak vagy sagi tajikinek is. A nem nyájak mellett dolgozó kutyákat dechkoninak hívják. Az itt élő kutyákra ugyanaz a jellemző, mint a türkmén társaikra.
Az emberekkel szembeni, ok nélküli túlzott agresszivitás nem kívánatos, és a gyermekekkel szembeni támadó viselkedésük miatt kíméletlenül kiszelektálják őket. Napközben relatív békésen viselkednek, de amint esteledik, átkapcsolnak éjszakai üzemmódba. Vendégként csakis akkor közelítsünk feléjük, ha a tulajdonosuk jelez, jöhetünk. Ha valami okból el kell távolodnunk tőlük, majd újból vissza szeretnénk menni a territóriumukba, újból csak a pásztor engedélyével ajánlatos ezt megtenni. A kutyák fenotipusa a pásztorok számára másodlagos, számukra a jellemük a döntő..örülnek, ha a kutyák egymással való tesztelésénél bizonyítanak, de olyan kutyákra nincs szükségük, amelyek aztán a nagyragadozókkal szemben meghátrálnak. Gyakran büszkén mesélnek kutyáik bátor, hősies ellenállásáról a farkasok támadásainál.
A kölyökkutyákról:
A kölyökkutyák születése főleg tél végére és a korai tavaszra datálható, mivel ekkor jutnak több táplálékhoz az elpusztult birkák és kecskék tetemeibôl és a születendô állatok placentájából. A kicsiknek gyorsan fel kell erősödniük, hogy a nyájakat kísérhessék a nyári legelők felé.
Ilyen időszakban a tüzelő nőstények elvonják a kanok figyelmét a munkától és verekednek egymás között. Ezért az ilyen szukákat szamarakhoz kötözik, hogy a kanok ne férhessenek hozzájuk.
Tesztek, viadalok:
Annak ellenére, hogy Tadzsikisztánban a kutya párviadaloknak, teszteknek nincs oly nagy tradíciója, mint a többi közép-ázsiai tagállamban, ezen országnak is megvannak a legendás bajnokai. Latifi feljegyzéseiben olvashatunk Ibragim Kurbanov kutyáiról, aki több kutyát is hozott be ilyen célból Afganisztánból, és ezeket az egyedeket a tenyésztésben is használták, használják.
Először pár mondat a tesztekről:
Mik is ezek a tesztek? Netán viadalok? Nem kell megijedni, bár Európában mindennemű viadal tiltott, közép-ázsiában teljesen elfogadott ősi eredetű és nagyon hasznos dolog, amely rávilágít a kutyák idegrendszerére. Ezek a harcok, tesztek nem összekeverendők a a pitbullos vérre és halálig menő küzdelmekkel. Itt bírák vannak és amint a kutya hangot ad, elmenekül a harctól, megadja magát a teszt befejeződik és kihirdetik a győztest a két kutya közül.
Híres tádzsik kutyák:
Kokki Tadzsikisztán 6x bajnoka. A hét éves pályafutása alatt csak 3x szenvedett vereséget. Utódai közül a legsikeresebb Segun volt. Tulajdonosa Rustam Sobirov volt, aki Segun utódai közül Tarzant és Taysont tartotta meg magánál. Ez a két testvér küzdött meg 2006-2007-es szezonban Tadzsikisztán nehézsúlyú bajnoki címéért.
Chajbar az egyik legelismertebb Fekete tadzsik, pedig karierrje nehezen indult. Eleinte nyáj mellett dolgozott, ahol sok sérülést szerzett. Nem teljesen meggyógyulva aztán egy erős ellenféllel került szembe a ringben és veszített. Miután teljesen felépült, nagy változás állt be nála. Visszavágót szerveztek meg az őt legyőző kutya ellen, és most ő nyert. Ezek után sorban győzte le az ellenfeleket. Idősebb korában kétszer is megmérkőzött Kaytmaz-zal, és egyszer sikerült is őt legyőznie.
Kara Techas, azt állítják róla, sohasem adott ki hangot harc közben, a fájdalom küszöbe nagyon magas volt. Üzbegisztánba, majd Kazahsztánba exportálták.
Ala Polvon egy veretlen legenda, Oroszországba exportálták. Azt állítják róla, egy nap leforgása alatt több meccset is képes volt abszolválni. Sajnos az utódai nem tudtak hasonló eredményeket elérni.
Kashko Észak-Tadzsikisztán kétszeres bajnoka a nyáj mellől került a ringek világába, majd ezen sikerei után Ukrajnán keresztül került Szlovákiába.
